Ezek a világ legnépszerűbb úticéljai!
A kelet-közép-európai térségben Budapest a harmadik legkedveltebb város a világ legnépszerűbb úticéljainak ranglistáján, melyet a MasterCard a külföldi látogatók adott évre vonatkozó becsült létszáma alapján állít össze évről évre. Az utazók számát tekintve a magyar főváros a régióban a második leggyorsabb ütemben növekvő város.
A kártyatársaság becslése szerint Budapestre közel 3,2 millió külföldi látogató érkezik 2015-ben, ami a tavalyihoz képest 1,3 százalékos növekedést jelent. Ezzel az eredménnyel a magyar főváros olyan jelentős európai városokat utasított maga mögé, mint például Brüsszel, Zürich vagy Moszkva. Globális összesítésben, 132 vizsgált nagyváros közül Budapest a 41. helyet, az európai mezőnyben a 16. helyet foglalja el, a régióban pedig csupán Bécs és Prága előzi meg.

Eölyüs Endre, a MasterCard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója szerint a hasonló méret, építészet és infrastruktúra miatt csak idő kérdése, hogy Budapest felzárkózzon az osztrák és a cseh fővároshoz, sőt jó eséllyel a régió kiemelt célállomásává is válhat, mivel továbbra is tartja az alacsony árszintet, mely sokak számára még vonzóbbá teszi. Eölyüs Endre szerint a statisztikák is bizakodásra adnak okot: az elmúlt hét évben a Budapestre érkezők számát évente átlagosan 7,4 százalékkal nőtt, ami régiós szinten a második legjobb eredmény.

A felmérés szerint a régióban a legnagyobb összeget Bécsben költik el az utazók (218 ezer forint), több mint kétszer annyit, mint Budapesten (98 ezer forint), míg Prágában 165 ezer forint az átlagos költés. Moszkva a vendégéjszakák számát tekintve némileg elmarad a magyar fővárostól, az egy főre jutó költéseket nézve azonban a második a tíz legnépszerűbb kelet-közép európai város közül.

A teljes rangsort immáron ötödik alkalommal London vezeti, mely idén 18,82 millió látogatóra számíthat. A lista második helyén szereplő Bangkokban, mely bár majdnem ugyanannyi utazót vonz idén, mint a brit főváros, az előrejelzések szerint majdnem 8 milliárd dollárral kevesebbet fognak költeni. A dobogó harmadik helyén Párizs áll 16 millió utazóval és 16,6 milliárd dollár költéssel. London után a legnagyobb összeget, 17,4 milliárd dollárt a hatodik helyezett New Yorkban hagyják ott a látogatók.

Az adatok alapján egyértelműen kirajzolódik az ázsiai nagyvárosok előretörésének tendenciája. A négy leggyorsabb növekedést produkáló városból három található ezen a kontinensen: a Srí Lanka-i Colombo, a kínai Csengtu és a japán Oszaka. A Top 10-ben szereplő nagyvárosok fele szintén Ázsiában, három Európában (ebből az egyik Isztambul), egy Észak-Amerikában és egy a Közel-Keleten található.

Az első tíz helyezett közül a múlt évhez képest a legnagyobb növekedést a látogatók számában Isztambul érte el (11,4 százalék), az elmúlt hét évet tekintve pedig Bangkok (11,7 százalék) és Szöul (11,4 százalék) van az élen.

Forrás: Biztosítási szemle


Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2024.12.22
PoweredBy: SK Trend Kft